Roti öt lépésben, avagy nagyanyáink bölcsessége
"
Budapesten nőttem fel, a fonók meghitt légköréről leginkább az iskolában hallottam, anyai nagymamám is inkább a nagyszülőktől tanultakról mesélt sokat. Persze ott voltak a falusi bálok, főzés a kiskonyhában, de őszintén szólva nincs emlékem arról, hogy női közösségekről beszélt volna. Új élmények A szikh közösségben, ahová a párommal már egy ideje eljárunk, az a szokás, […]

írta: Becz Dorottya

A történetmesélés varázslat, s a mágia nem működik szeretet nélkül.

Budapesten nőttem fel, a fonók meghitt légköréről leginkább az iskolában hallottam, anyai nagymamám is inkább a nagyszülőktől tanultakról mesélt sokat. Persze ott voltak a falusi bálok, főzés a kiskonyhában, de őszintén szólva nincs emlékem arról, hogy női közösségekről beszélt volna.

Új élmények

A szikh közösségben, ahová a párommal már egy ideje eljárunk, az a szokás, hogy a vasárnapi közös “ima” után a közösség együtt eszik. Az ételt főképp adományokból főzik az asszonyok, többségük már nagymama vagy dédnagymama. Hozzájuk csatlakoztam a múlt hétvégén. Ők reggel fél nyolckor kezdték a főzést, én fél kilenc magasságában estem be…Hiába, én már a későn fekvő, későn kelő generáció vagyok…

Becky, a “konyhafőnök”, hatalmas öleléssel fogadott, és megmutatta, hogy mit, hol találok, elmondta, hogy aznap mit főzünk, és megkért, hogy egyelőre mosogassam el a koszos edényeket. A legnagyobb kihívás ebben az volt, hogy hogyan tartsam a fejemen a csodaszép kendőt, merthogy a fejet le kell takarni, a konyhában is.

Míg én a szűrőket és poharakat mosogattam és törölgettem, Becky nyolcvankét éves anyósa, hajlott háttal, de tulajdonképpen minden probléma nélkül keverte a hatalmas (itt alapból száz főre főznek, úgyhogy gondolom, el tudod képzelni a méreteket) fazékban a szabdzsit, ami zöldségekből, aznap krumpliból, karfiolból, zöldborsóból stb. készülő “száraz” étel, vagyis nem curry, nincs rajta szósz, állagra hasonló, mint a krumplis tészta.

“Legközelebb már te sütöd”

Ezt mondta nekem Becky, amikor a roti készült. A roti egy kenyér szerű lepény, a tortillához hasonló, teljes kiőrlésű lisztből és vízből készül. A hölgyek bekevertek egy nagy adag tésztát, és a dagasztógép szépen begyúrta, kicsit hagyták állni, megkenték pici olajjal, majd hagyták kelni.

Képzeld el a következő helyzetet: öt nő félkörben áll vagy ül. Az egyik golyókat formáz a tésztából, a másik kilapítja, majd kinyújtja, a harmadik két taván (serpenyőn) melegíti, majd egy fogó segítségével beletartja a gázlángba, az utolsó vajaz. Ez itt a tökéletesen működő roti-manufaktúra. Negyven perc alatt annyi készült el, amennyit a hozzávetőleg száz ember aznap el is fogyasztott.

Roti

Forrás: pixabay

De a lényeg: amikor Becky azt mondta, legközelebb már én is süthetek, előtte csak annyit mondott, hogy figyeljem, mit csinálnak. Én meg azt gondoltam, ifjúi gőggel, nehogy már, hogy ez nekem ne menjen. De nem erősködtem, sőt, beálltam inkább gombócot formázni. Mert ugye a tanulást az első lépéssel kezdjük. Először megtanulunk írni-olvasni, aztán jöhet a regényírás. Valahogy így van ez a rotival is.

Merthogy először még a gombóc mérete sem volt jó. “Csináld kicsit nagyobbra!” –  mondta a mellettem álló hölgy, és letett az asztalra egy mintapéldányt. Ekkor már éreztem, hogy Beckynek, aki vélhetően több ezer rotit készített életében, velem ellentétben, igaza volt. Legközelebb továbbléphetek a nyújtó állomásra, aztán majd biztosan sütni is fogok. Beszámolok majd róla, ígérem.

Nagyanyáink bölcsessége

Azt hiszem, bizonyos dolgokat csak a nagymamáktól lehet megtanulni. Vagy inkább ellesni. De csak, ha figyelünk. Mindkét nagymamám rendkívül kreatív asszony volt, a kézügyességemet szerintem tőlük örököltem, a szépség és a harmóniára való törekvés pedig anyáról lányra szállt. De bejglit például anyukám sosem sütött, azt vagy a nagyi vagy én készítettem.

De ami a lényeg, vagy legalábbis számomra ez a lényeg: itt a konyhában valami olyasmit éltem át, amit talán sosem, vagy nagyon régen. Nagymamák adták át az ősi tudást a tűz(hely) körül. Hát mi ez, ha nem varázslat? A közösség varázslata.

 

Olvasd el az egyik főzésről szóló novellámat, a címe: A férfi szíve.