Joghurtos rizs
"
Azt gondolnád, hogy csak joghurt meg rizs, de sokkal többről van itt szó, arról mégpedig, hogy amikor álmosan felkelsz reggel, kicsit talán szomorú is vagy, mert a kávé még nem ért fel az agyadba, és így állsz a főzés elébe; de ne búslakodj, mert először csak annyit kell tenned, hogy szépen beáztatod a rizst, a […]

írta: Becz Dorottya

A történetmesélés varázslat, s a mágia nem működik szeretet nélkül.

Azt gondolnád, hogy csak joghurt meg rizs, de sokkal többről van itt szó, arról mégpedig, hogy amikor álmosan felkelsz reggel, kicsit talán szomorú is vagy, mert a kávé még nem ért fel az agyadba, és így állsz a főzés elébe; de ne búslakodj, mert először csak annyit kell tenned, hogy szépen beáztatod a rizst, a rendes rizst, nem ám a gyorsrizst teszed fel főni, mert abból nem lesz semmi, csak trutymó, és miközben fő a rizs, arra gondolsz, hogy milyen ijesztő, amikor valami olyasmit csinálsz, amit még sohasem, például joghurtos rizst készítesz, vagy bungi jumpingolsz, vagy először szeretkezel, szakítasz, vagy rúgsz be, vagy írsz regényt, mind-mind ijesztő, aztán a végén mindegyikről kiderül, hogy tulajdonképpen hihetetlenül izgalmas, de bele kell vetnie magát az embernek úgy isten igazából, beleadni apait, anyait, félretenni félelmet, kétséget, aggodalmat, és ugrani az ismeretlenbe; miközben ezen elmélkedsz, már meg is főtt a rizs, hozzávetőleg másfél pohárnyi, kétszer ennyi vízben, ki is hűlt, a kezedet már nem égeti meg, úgyhogy előveszed a legnagyobb lábast, amit csak találsz otthon, meg a két nagy doboz joghurtot a hűtőből; megmosod a kezed, mert ételhez csak tiszta kézzel nyúlunk, és lassan, lágy mozdulatokkal, ahogy szeretnéd, hogy a férfi érintsen, belemorzsolod a főtt rizst a legnagyobb lábasba, amit csak találtál otthon, és hozzáadsz másfél doboz joghurtot, kevered-kavarod a masszát a kezeddel, mind az tíz ujjaddal, keveredik a fehér rizs a fehér joghurttal, tapad a tenyeredre, becsusszan az ujjaid közé, ott van mindenhol, egészen a csuklódig, de olyan selymes, olyan puha, nem hasonlít egyetlen kézkrém érintéséhez sem; ha a rizs már annyira magába szívta a joghurtot, hogy kicsit ragacsosnak érzed, mint a tízéves diákigazolványod tokját, akkor tedd félre kis időre pihenni, pihenj te is pár percet, jöhet egy újabb kávé, ha gondolod, vagy tea, de tedd oda a serpenyőt a platnira, kis olajat önts bele, folyjon minden irányba, és legyen meleg, vagy inkább forró, mint a klímaváltozásos napsütés, ami még a légkondicionált irodaházban is elviselhetetlen; tedd bele a fűszereket, a garam masalát, a chilit, az őrölt köményt, a szárított és morzsolt curry levelet, keverd sebesen, hogy oda ne égjen, dobd rá a kesudiót is, keverd, keverd, míg az egész kissé barnás színű nem lesz, valahol az aranybarna és a csokoládébarna között, majd a fűszeres kevercset öntsd hozzá a joghurtos rizshez, hallgasd, ahogy sistereg, sziszeg, amint a forró a hideghez ér; kapj egy fakanalat a kezedbe, elegyítsd a fehéret a barnával, és ha már úgy érzed, hogy a kezedet ismét vonzza a lábas, mint a mágnes, ne hezitálj, ne késlekedj, különben a nap után a hold is lemegy és éhes marad a család; fúrd az ujjaidat a rizsbe, forgasd, játssz vele, ahogy a homokkal játszottál még gyerekkorodban, amikor sárból építettél várat, most ebédet vagy vacsorát kreálsz, legalább olyan menő feladat, és hidd el, aki csak megízleli, imádni fogja, no nem a sárvárat, hanem a joghurtos rizst; tálald gránátalma rubinpiros magjával és biztos lehetsz benne, hogy senkinek nem kell majd iránytű, hogy odataláljon az étkezőasztalhoz.